A kőbe zárt lelkek, avagy Kafka Pesten 2009 Tavasz

Az eredeti cikk

————————————–

A legabszurdabb részek:

Az önkormányzat szerint ugyanis hiába néz ki a ház udvara pont úgy, mint a bérházakból ismert udvarok, ez csak a látszat. Az valójában világítóudvar, mert ekképp szerepel az önkormányzat az 1999-es, majd 2004-ben megerősített szabályozásában is.

hivatal arra alapozza érvelését, hogy az udvaron egykor egy egyemeletes ház állt, a Körzőgyárként ismert, tavaly lebontott kiállítóhely. Azaz a területen mindig is volt épület. Meglepő módon ebből azt a következtetést vonta le az önkormányzat, hogy ha itt valamikor egy egyemeletes épület volt (amely nyilván nem takarta ki az ide néző lakásokba jutó fényt), akkor állhatna a helyén akár hatemeletes is. 

Cselovszky Zoltán főépítész a bontásról nem is tudott, annyit viszont megjegyzett: „Az építtető minőségmániás ember, aki jó fej, hogy ide épít ilyen finom dolgokat.”

—–

ÉS A LÉNYEG

Megkerestük Bojár Iván Andrást, mivel a főváros városarculati tanácsnokaként közismert tisztségviselő többször is megjelent a lakókkal folytatott tárgyalásokon, a vállalkozó oldalán.

Segítséget azonban nem fővárosi hivatalnoki minőségében nyújtott, hanem mint a vállalkozó egyik régi barátja, aki ismerte az egyik elégedetlenkedő lakót is. 
Index – akiket elfalaztak

Scroll to Top