A kisfiú szíve majd meghasadt mikor a kedvenc teknősét a kerti tavacska mellett mozdulatlanul és élettelenül a hátán fekve találta.
Az édesapja elkövetett mindent, hogy megvígasztalja:
– Ne sírj kisfiam, csodálatos temetést rendezünk majd Teknős Úrnak. Készítünk neki egy kis, selyemmel bélelt koporsót, megkérjük a temetkezési vállalkozót, hogy helyezzen a sírjára egy kis fejfát, amibe belevésik majd Teknős Úr nevét. És minden nap friss virágokat tehetünk a sírjára, sőt még egy cölöpkerítést is készíthetünk köré.
A kisfiú szemében felszáradtak a könnyek, és fellelkesült a tervtől. Amikor már minden kész volt, és a gyászkíséret is összeállt – a papa, mama, a dajka, a kisfiú, mint fősirató – méltóságteljesen elindultak a tavacskához, hogy elhozzák a tetemet. De az eltűnt.
Hirtelen azonban meglátták Teknős Urat, amikor az felbukkant a medence mélyéből, miközben boldogan úszkált körbe-körbe. A kisfiú keserű csalódottsággal nézett barátjára, majd megszólalt: Öljük meg!
— Igazából nem is veled törődöm, hanem azzal a borzongató érzéssel, ami abból származik, hogy szeretlek téged —
Anthony de Mello: Szárnyalás